Egyedül ülsz a sötét szobában, s gondolatok százai cikáznak agyadban,
Tépelődsz, tűnődsz, merengsz, milliónyi kérdést teszel fel magadban.
Miért? Hogyan? Mit rontottál el? Miért nem forgathatod vissza az idő kerekét?
Miért keseríti meg a múlt az emberek életét?
De ahogy ezen mélázol, hajnalodni kezd, világosodik már,
S a fekete gondolatok közt megjelenik egy halovány reménysugár.
A múltunkon változtatni nem tudunk, de a jövőnkért tehetünk,
Csak rajtunk áll, csakis mi irányítjuk az életünk!
S ha száz csalódás is ért már, mindig van holnap,
Mely valami szebbet és jobbat hozhat!
Mert nem akkor élsz igazán, ha menő ruhákban és jó kocsival jársz,
Hanem ha 100 pofont kaptál, s te 101-szerre is felállsz!
Higgy, s merj bízni, mindig csak bízni másokban, de legfőképp magadban,
Csak így maradhatsz ember ebben a kegyetlen világban.
