Sziasztok!:)

Kedves Egybegyűltek, kedves Publikum, mélyen tisztelt Hallgatóság, aki folyton kíváncsian szomjazza a verseimet, történeteimet! Ismételten megjelentem köreitekben, hiszen feltűnhetett, hogy egy ideje nem jelentkeztem, egyesek már-már azt hihették, eltűntem, esetleg elraboltak az UFO-k. Nos, mindenki megnyugtatására közlöm, semmi ilyesfajta partizánakció nem ment végbe, egyszerűen csak be kellett vonulnom egy kis időre a kórházba, ahol egy sürgős, veszélyes, de sikeres műtétet hajtottak végre rajtam/bennem, de mint láthatjátok, nem feledkeztem meg abbéli kötelességemről, hogy ellássalak Benneteket némi szellemi táplálékkal, amelyről a kórházban eltöltött idő alatt gondoskodtam. Szóval aggodalomra semmi ok, minden a legnagyobb rendben (idővel még jobb lesz). A gyógyító tartózkodásom alatt megismertem pár új embert, főként idős embereket, akiket ezen a fórumon keresztül is üdvözlök, de természetesen a fiataloknak is minden jót kívánok. Volt egy néni például, Rózsika néninek hívták, néha a dumájától majdnem leraktam a hajam.:D Szókincsének állandó részét képezte a "fain" kifejezés, ami valljuk be, egy 20 éves szájából inkább megszokott, mint egy 74 éves öreglányéból, de nagyon pörgött a mama, jó fej volt.:)Örülök, hogy találkoztam velük és örülök, hogy egy augusztus 8.-i estén ihletet kaptam és megírhattam a következő verset, melyet nagy érdeklődéssel tárok elébetek.:)Remélem, ezt is, mint eddig az összes versemet, nagy szeretettel fogadjátok és értékes kritikákkal illetitek majd meg a szerzőt vagyis engem!:)

Veled lenni

Bársonyos éj után puhán érkezett a hajnal,

S odakinn halk szellő lejtett táncot, mint lágy dallam.

Bátortalanul bukkantak elő a Nap első, halvány sugarai,

De énekükbe belekezdtek már a vidék vidám, tarka madarai.

Én nem szólok semmit, csak nézlek némán, hosszan Téged,

S amiért melletted ébredhetek, egy imát rebegek.

Fenséges áhítatomnak egy távoli hang vet véget:

Új reggelre virradt, kezdődik az élet.

Fáradt szemed megdörzsölöd, felidézed álmodat,

Miként köszönthetett Rád az aranyló pirkadat?

A reggelinél kábán, hangtalanul beszélgetünk,

Mit csinálunk később, ha mindketten ráérünk?

Rohanunk is tovább, búcsút veszünk egymástól,

Örökkévalóságnak tűnik, amit tőled töltök, ily távol.

Lassan telik az idő, mikor lesz már este?

Mindig ilyen lomha az óra vagy csak most ilyen rest-e?

Újra találkozunk, ezer évnyi várakozás után,

Pedig nem volt ez annyi, néhány óra csak csupán.

Megszűnik a világ, s újra szavak nélkül beszélünk,

Elszáll az idő, éjfélre jár, mire feleszmélünk.

Álomra hajtod a fejed, várod, hogy gondtalanságba merülj,

Én őrzöm minden mozdulatod, hogy nyugodtan elszenderülj.

Egy apró csókot lehelek arcodra, s megdobban a szívem,

Boldog vagyok, hogy holnap is lesz miért kinyitnom a szemem.