Sziasztok Kedves Olvasók!
Ismételten jó ideig nem jelentkeztem, amiért szíves elnézéseteket kell kérnem, de eléggé megsűrűsödtek a dolgaim az elmúlt időszakban, szóval remélem, most is, mint már annyiszor, elnézitek nekem ezt a kis botlást. :) Amúgy minden rendben velem, csak hát telik-múlik az idő és éppen ezt szeretném érzékeltetni a következő kis versemmel is, amit tiszta szívből ajánlok mindenkinek, olvassátok el!:) Azért választottam ezt a Petőfi-idézetet a bejegyzés címeként, mert úgy érzem, most nem is lehetne aktuálisabb, mielőtt még valaki azt gondolná, hogy plágiumon törném a fejemet. Isten ments! Szóval jó olvasást és várom a kritikákat! ;)
Miért múlik el?
Reszketve hullnak alá a rézvörös levelek,
Megérkeztek az első hűvös, csípős szelek.
Elbújdosott a Nap, szürkévé vált az ég,
Hogy a melegben sütkéreztünk, nem is volt oly rég.
Fájón hatol csontjainkig a reggeli, zúzmarás lég,
Nincs az a puha kabát, mi ez ellen megvéd.
Sötétségbe borulnak a nappalok, s mire feleszmélünk,
Télbe fordult az Őszben pompázó természetünk.
Miért múlnak a dolgok oly hirtelen? Egy pillanat az élet!
Úgy szakad vége mindennek, ahogy egy évszak ér véget.
Búsan, komoran, unott fővel és dércsípte orcával bandukolunk,
S nem vesszük észre, hogy valami jólesően simogatja arcunk.
Előbukkant a Nap, s a meztelen fák ágai közül szórja sugarait,
Felébreszti szívünk-lelkünk rég elfeledett, kopott dallamait.
Új erőre kapunk, már nem is tűnik olyan zordnak az idő,
Abban bízunk: ha beköszöntött az Ősz, a Tél, egyszer a Tavasz is eljő!
